Németh Szilárd szerint fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok
A Fidesz alelnöke sajátosan örül Argentína győzelmének.
A Fidesz alelnöke sajátosan örül Argentína győzelmének.
Németh Szilárd Fidesz-alelnök már évekkel ezelőtt azt akarta, hogy párttársa, Borbély Lénárd ne maradjon csepeli polgármester. A konfliktus most a helyi alapszervezet feloszlatásával szintet lépett. Németh állítólag nehezen emészti meg, hogy már nem ő irányítja a kerületet. Noha kívülről ő tűnik erősnek, a helyben élők szerint Borbély sem gyenge.
Egyelőre nem tudni, mi lesz Borbély Lénárd csepeli polgármester sorsa.
Akár még előrehozott választás is lehet a fideszes belharc miatt.
Nagytarcsán fűtés nélkül maradt volna egy lakótelep, pénteken este tartanak fórumot az ügyben. Németh Szilárd hirtelen bejelentette, hogy megoldotta a lehetetlennek tűnő feladatot.
Augusztus 8-tól már csak kisebb, de drágább gázpalackokat vásárolhatunk a vállalattól.
Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos jelentette be, hogy nem jár automatikusan a nagycsaládosoknak a nekik ígért gázárkedvezmény, hanem azt külön kell igényelni a kormányhivatalokban.
A rezsibiztos szerint nem lehetséges, hogy mindenki rezsicsökkentett áron kapja az energiát és a földgázt.
A minap még nyújtózkodásra ösztönzött a kormány, most viszont jelzi: a rezsitakaró csak a törzsfogyasztást fedi, aki kilóg, brutális összeget fog fizetni. A részletekkel viszont adósak. Az őszinte beszéd továbbra sem Orbán Viktor kormányának erénye.
A legtöbben ezután is baráti rezsit fizetnek majd, ám aki az átlagnál többet fogyaszt, annak tízezrekkel, de akár százezrekkel nagyobb áram- és gázszámlák érkeznek majd. A kormánypárt idén tavaszig éveken át azt ígérte, szembe tud menni a valósággal, mostanra kiderült, hogy ez nem fog sikerülni – az elmúlt napokban az elszabadult rezsidémon ihlette meg az online népművészeket.
A rezsibiztos szerint Európa már ott tart, az a tét, lesz-e mivel fűtenie.
Az áram- és gázszolgáltatók ügyfélszolgálatait megrohamozták az ügyfelek, miután a kormány szerdán bejelentette, hogy már csak korlátozottan fogja a rezsicsökkentést érvényesíteni. Volt, ahol egyórás várakozás után sem vették fel a telefont, azonban ahol felvették, ott sem tudnak egyelőre konkrét válaszokat adni.
Földgáznál a havi sávhatár 144 köbméter, áramnál 210 kilowattóra lesz. Aki ezen túlszalad, piaci áron fizetnie kell a különbözetet.
A kommentelők a rezsibiztos köpenyébe is belekötöttek.
A büntetések a rezsivédelmi alapban landolnak a kormánybiztos tervei szerint.
Németh Szilárdnak üzent vissza.
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint a jogtalan számlákát vissza kell vonni, és ki kell vizsgálni, máshol is történt-e hasonló.
A csepeli alpolgármester azzal is vádolja Németh Szilárdot, hogy milliárdos támogatásból építtetett egy sportcsarnokot a csepelieknek, ahová épp a csepelieket nem engedi be, és egyébként is a törvényeken felül állónak tartja magát.